Horoszkóp Kos havára

  • BUÉK! A Nap március 20-án 22 óra 58 perckor, a tavaszi nap-éjegyenlőség pontján keresztül belép a Kos jelébe, hogy kezdetét vegye a kozmikus újév, s tovább halad a Bika jel előterébe április 20-án 10 óra 55 perckor.
  • Most a Kos Havában járunk, ami régi magyar elnevezés szerint Böjtmás, illetve Kikelet Hava. Kozmikus értelemben az Új év valójában most indul!
  • A horoszkóp ábra a Kos jegyváltás idejére budapesti koordinátákra van elkészítve.
  • A havi asztrológiai aktualitásokat a NAP egy adott jelben való tartózkodási időtartamához viszonyítva adjuk meg. Az adott időszakban a Nap és bolygók jegyváltásait, főbb holdfázisokat, erősebb hatású fényszögeket emeljük ki azoknak, akik valamennyire jártasak az asztrológiában, a horoszkópelemzésben.

A Halak csillagjeggyel „bezárul” a zodiákus köre, lehetőséget adva ezzel egy új ciklus kezdetének. A Halak időszakában „kihordott” inspirációk a belső, láthatatlan világból mintegy váratlanul testet öltenek, „megszületnek”, láthatóvá válnak a tavaszi napfordulón! A dolgok új lendületet kapnak, lelkesedünk, s türelmetlen tettvággyal telítődünk! Mozgékonyság, aktivitás lesz úrrá rajtunk, mely erőteljes változásokat képes létrehozni a külvilágban, ahogyan a tavasz dinamikus erői átöltöztetik, beindítják a természetet.

Kos hava: A természet újjászületésének időszaka

Keresztény kultúránk legnagyobb ünnepköre a Húsvét, mely a tavasz ébredéséhez kapcsolódik. Egybeesik a tavaszi nap-éjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés rítusai. A természet felébredésében benne van a termékenység ígérete is, melyhez szintén kapcsolódnak hagyományok ebben az időszakban. Ilyen kiemelt nap pl. március 25-e, gyümölcsoltó Boldogasszony napja, mely a termékenység-varázslások idejeként ismert. Húsvéti gondolataink

Hold fázisváltozásai

2019-ben a Kos hava két teliholdas időszakot is magába foglal.  Ezzel a holdfázissal érkezik, s ezzel is fog elköszönni tőlünk! Ezt nevezik kék holdnak, melynek azonban nincs köze semmilyen valódi színváltozáshoz.

Több a „Blue Moon”-ról itt! 

  • 21-én 2 óra 43 perckor: „telihold” – Hold a Mérleg csillagjegyben látható. (Eddig tart a NÖVŐHOLD időszaka, ettől kezdve az újholdig FOGYÓHOLDAS hatások vannak.)
  • 28-án 5 óra 10 perckor: „félhold” látható (asztrológiailag: kvadrát) – Hold a Bak csillagjegyben található.
  • 05-én 10 óra 50 perckor Kos „újhold” – Hold a Kos csillagjegyben látható. (Ettől kezdve NÖVŐHOLDAS hatások!)
  • 12-én 21 óra 6 perckor: „félhold” látható (asztrológiailag: kvadrát) – Hold a Rák csillagjegyben található.
  • 19-én 13 óra 12 perckor: „telihold” – Hold a Mérleg csillagjegyben látható. (Eddig tart a NÖVŐHOLD időszaka, ettől kezdve az újholdig FOGYÓHOLDAS hatások vannak.)

Weboldalunkon külön menüpontot szentelünk a HOLDNAPTÁRNAK, mely a Hold jegyváltásainak pontos ideje mellett gyakorlati tanácsokat is ad azzal kapcsolatosan, hogy mikor, mire érdemes odafigyelni.

A Kos újhold kiemelt időszak a biogazdálkodást folytatók, illetve mind azok számára, akik tevékenységeikkel kapcsolatosan régóta figyelembe veszik a holdfázisokat. Hiszen erősebb és ellenállóbb növényeket termesztenek, ha a természet ritmusával összhangban végzik tevékenységüket. Az újhold a természettel összhangban élő népeknél mindig az új dolgok elindításának az ideje volt. A kozmikus évkezdettel egybeeső újholdnak (Kos újhold) kiemelt figyelmet tulajdonítottak. Ez az időszak ebben az évben április 5-e (+/- 1 nap), ami különösen alkalmas minden olyan tevékenységre, mely a természet újjászületését is segíti. Ezért érdemes ilyenkor vetni, növényeket-fákat metszeni!

A növények asztrológiai besorolásáról itt tudhatsz meg többet!

SZEMÉLYJELÖLŐ PLANÉTÁK KOZMIKUS HALADÁSA

Merkúr

  • A Merkúr február 10-én 11 órakor a Napot kissé megelőzve belépett a Halak jegyébe, ahol – mozgását tekintve – hosszabb ideig, április 17-ig tartózkodik. Ebből március 5-28. között hátráló mozgást végez. E jel hatása alatt megnehezíti a konkrét döntéseket, hétköznapi ügymenetet, gyakorlatias dolgokat. Hivatalos dolgokban ilyenkor gyakran találkozunk pontatlansággal, káosszal, határozatlansággal, akár egymásnak ellentmondó dolgokkal is. Ezért minden fontos ügyintézéskor, szerződéskötéskor fokozott óvatossággal járjunk el! Segíti viszont a művészi kifejezésmódot, ihletet, intuíciót adva az alkotáshoz, használjuk fel erre ezt az időszakot, ha tehetjük! Másokat segítő és humánus törekvéseink, az együttérzésre való hajlamunk fokozódik, s érdeklődésünk inkább a belső világ történései felé fordul. Olvassunk pszichológiai vagy spirituális könyveket, vagy kezdjünk ilyen témájú tanulásba, akár az Artemisz Asztrológia Iskolában. Figyeljük álmainkat! Folytassunk baráti beszélgetéseket az érzelmeinkről, vágyainkról. Ilyenkor fontos, hogy óvatosan bánjunk az alkohollal, gyógyszerekkel, egyéb tudatmódosítókkal, mert érzékenyebben reagálunk hatásukra.
  • A Merkúr április 17-én 8 órakor tovább halad a Kos csillagjegybe, ahol május 6-ig tartózkodva megtámogatja a várva-várt tavaszi, Kos energiákat. E tüzes közegben lendületet kapnak dolgaink, szeretnénk már mozgásba lendíteni elképzeléseinket. Ezzel lehetőségünk lesz a korábban eltervezett dolgok elindítására, lendületet kapunk az újrakezdéshez, vagy teljesen új dolgok tanulásához, elsajátításához. Türelmetlenül várjuk már az újat, a tavaszt, s ez kapkodáshoz, elsietett mozdulatokhoz is vezethet. Vitatkozó kedvet szít, erősíti az intoleranciát egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Hajlamosít a türelmetlenségre életünk minden területén, és konfliktusokat okozhat meggondolatlan kijelentéseink nyomán. Véleménynyilvánításban erősíti a szubjektív, egyoldalú megközelítéseket, kinyilatkoztatásokat. Próbáljunk toleránsnak lenni mások véleményével szemben, kerüljük a vitát és a konkrét összeütközéseket, hősködést. Mozgásigényünket kellő megfontoltsággal éljük meg, megfelelő bemelegítés után. Óvatosan közlekedjünk, ilyen időszakban könnyebben lépjük túl a reális sebességhatárokat, mely fájdalmas tapasztalatokkal gyarapíthat bennünket!

Vénusz

  • A Vénusz március 1-én 17 órakor tovább haladt a számára komor és korlátozó Bak közegből a Vízöntő csillagjegyébe, ahol március 26-ig tartózkodik. Vágyat szít bennünk, hogy a sok teher, felelősség, munka után lazítsunk, s kipróbáljunk valami újat, vagy régóta vágyottat, esetleg egyszerűen csak szabadságoljuk magunkat a mindennapokból. Lesznek, akiket ez a hatás arra serkent, hogy külföldre utazzanak, esetleg spirituális, szellemi programokban vegyenek részt. Ha erős az „Egyedül vagyok a gondolkodásmódommal” – érzete, most találhatunk olyan csoportosulásokat, ahol hasonló életszemléletűekkel találkozhatunk (pl. Asztrológia Iskola, Kulturális Kreatívok) Kedvez ez az időszak a közösségi örömöknek, buliknak, társaságok, baráti csoportosulások újra szerveződhetnek. Alapítványokat, egyesületeket, számunkra fontos közösségi vagy segítő intézményeket alapíthatunk, vagy kapcsolódhatunk a már meglevők munkájához. Gyakorolhatjuk a kiszolgáltatott helyzetben lévő embertársaink támogatását. Esetleg belevághatunk személyes kapcsolataink megreformálásába, váratlan, szokatlan és új színeket adva a korábbi megszokott rutinhoz. Új kapcsolatok iránt nagyobb nyitottsággal rendelkezve esetleg olyan helyzeteket is kipróbálhatunk, ami addig ismeretlen volt számunkra. Örüljünk minden inspiráló, új élménynek, helyzetnek!
  • A Vénusz március 26-án 20 órakor átlép a Halak csillagjegybe, ahol április 20-ig tartózkodva felerősíti az empátiát, együttérzést és segítőszándékot. Ez a hatás sok emberben a megtapasztalt feszültségek következtében a hétköznapokban fáradtságot, kimerültséget, káoszt okozhat, és fokozza a fertőzések iránti fogékonyságot akár járványos formában is. Kevésbé konfrontálódunk, aktív lendületünket nem találjuk. Iszogatunk, egyesek gyógyteát, meleg italokat, míg mások inkább alkoholos termékeket. Hamarabb nyúlnak az arra fogékonyak pótszerekhez, nyugtatókhoz, akár droghoz is, és keseregnek kapcsolataik, életük kudarcán. Különösen alkalmas ez a hatás arra, hogy gyenge karakterek mártír játszmával „szórakoztassák” környezetüket. Ugyanakkor a Halak Vénusz által átszőtt energiája érettebb karaktereknél kedvez a belső, szellemi örömöknek, a feloldó, ellazító szerelmi élményeknek. Erősíti a művészi ihletet és kifejezőkészséget, vagy annak élvezetét. Jó, ha több időt töltünk filmnézéssel, zenehallgatással, fürdőzéssel. Álmodozóvá és vágyakozóvá tesz bennünket kapcsolataink tekintetében. Gyakrabban jönnek elő olyan gondolataink, hogy „egyszer majd…”, „de jó lenne…”, illetve „valamikor régen, korábban…” Töltsünk több időt olyanok társaságában, akiket szeretünk, engedjünk vágyaink vonzásának, s önmagunkkal is bánjunk jól!

Mars

  • A Mars február 14-én 11 órakor átlépett a Bika csillagjegybe, ahol március 31-ig tartózkodik. Akaratunkat földi célok felé irányítja, cselekedeteinkben a gyakorlati és megfontolt, szükségszerű lépéseket erősíti. Szorgalmas, szívós és kitartó munkát tesz lehetővé, tehát amihez korábban nem éreztünk kellő türelmet, most jött el az ideje! Kétkezi feladatainkat könnyebben elvégezzük ilyenkor, egyben régóta stabil dolgokat le is rombolhatunk. Ez az időszak egyben alkalmas arra is, hogy számunkra fontos értékeink állagmegóvásába, felújításába erőket fektessünk. Kertészkedjünk, építkezzünk, újítsunk fel kedvünk és lehetőségünk szerint. De mindenképpen figyeljünk arra, hogy fokozott fizikai energiáinkat levezessük! Előfordulhat, hogy pénzügyeinkkel intenzívebben kell foglalkoznunk most. Legyünk megfontoltak vágyainkkal kapcsolatosan, gondoljuk át jól, hogy azok kiszolgálása valóban megéri-e a befektetést. A test örömei is előtérbe kerülnek most, élvezzük ki annak minden részét (finom étel, ital, erotika), s ha arra vágyunk, masszíroztassuk magunkat.
  • A Mars március 31-én 8 órától május 16-ig az Ikrek csillagjegyen halad keresztül. A dinamizmus és akarat energiája most a nyers erőfitogtatás helyett inkább az intellektuális ügyességet, ravaszságot, taktikát segíti. Ismert szókapcsolattal most: „Többet ésszel, mint erővel…” A gyors helyzetfelismerés mellett adja a kellő rugalmasságot, alkalmazkodást a megváltozott helyzeteinkhez. Személyes céljaink közül segíti megvalósítani az üzleti, kereskedelmi elképzeléseinket. Új kapcsolatok kialakítására, könnyedebb kapcsolatfelvételre, gyorsabb ügyintézésre is alkalmas periódust jelöl ki. Mozgékonyságra való igényünket kiélhetjük rövidebb vagy hosszabb utazásaink, közösségi sportok, csapatjátékok keretében. Az eltérő nézőpontok konstruktív egyeztetésére ugyanúgy alkalmas időszak, mint felesleges szópárbajra, vitatkozásra, pletykák terjesztésére. Sokirányú érdeklődésünk szétszórt, megismerés vágyunk erősebb lehet, sokszor azt érezhetjük, túl sokat akarunk egyszerre.

SORSJELÖLŐ PLANÉTÁK KOZMIKUS HALADÁSA

Jupiter

A Jupiter égi útjának következő szakaszához érkezett 2018. november 8-án 13 órakor s belépett uralmi pozíciójába a Nyilas jegyébe, ahol 2019. december 2-ig tartózkodik. A Skorpió hatása alatt sok rejtett tartalomra, nehézségre igyekezett ráirányítani a figyelmünket, melyekkel, ha komolyan szembenéztünk, most segít ezen problémáink meghaladásában. Inspirál bennünket, hogy megtaláljunk magasabb értelmét az előző egy évünk nehézségeinek. Hogy észrevegyük, milyen erőforrásokkal, képességekkel rendelkezünk, hiszen túljutottunk rajta. S most ideje új célok felé fordulni, tervezzünk bátran! Egyre azonban fontos figyelni, törekedjünk arra, hogy a szép ideák az élet gyakorlati színterén is megvalósuljanak. A jupiteri analógiához kapcsolt igazságérzet és segítő lojalitás a Nyilas közegében nagy támogatást kap. Így szűkebb és tágabb közegünkben is valószínűleg fokozottan jelentkezik az igazságosság kérdése. Humánum, az általános emberi értékek és a segítőkészség is nagyobb hangsúllyal jelentkezik az egyének és társadalmak életében. Emellett többen érezhetnek vágyat továbbtanulásra, életszemléletük tágítására, hitéletben való erősödésre. Az előadást itt hallgasd meg!

Bővebben: Jupiter a Nyilas csillagjegyben

Szaturnusz

A Szaturnusz égi útjának következő fázisába a Bak csillagjegy előterébe lépett 2017. december 20-án 5 óra 49 perckor. Saját területén időzve, uralmi jegyében otthonosan mozogva intenzíven átélhetővé teszi mindannyiunk számára a Bak értékrendet 2020. december 17-ig. A sorstörvények élő tapasztalatát adja egyéni és globális szinten egyaránt. Szembesülhetünk az elmúlt 7-14-21 és 28 évvel ezelőtt elindított dolgaink következményével, átélhetjük azok „gyümölcsét”, legyenek azok stabilizált erőforrások, melyekre építhetünk, vagy éppen olyan „gyermekeink” (általunk létrehozott dolgok), akik ellenünk fordulnak. Érett felelősségvállalásra, ezzel együtt új cselekvési terv aktív kivitelezésére ösztönöz a felelősség tologatás és bűnbak képzés helyett. A múltban időzést, halogatást elengedve felnyitja a szemünket a jelen realitására, tisztánlátásra kényszerít a fejlődésünk érdekében, legyen az bármilyen fájdalmas élmény számunkra. Az előadást itt hallgasd meg!

Bővebben: Szaturnusz a Bak csillagjegyben

TRANSZCENDENS PLANÉTÁK KOZMIKUS HALADÁSA

Uránusz

Az Uránusz március 6-án 10 órakor a megújulást szimbolizáló újholdas pozícióval kísérve ismét belépett a Bika csillagjegyébe. Egy szűk fél évig már kaptunk ízelítőt a hatásából 2018. május 15. és november 6-a között, mielőtt visszatért elvarrni a szálakat a Kos jegyébe. 2025. július 7-ig tartó bő 7 évben a stabilitásra és biztonságra, a régi dolgok konzerválására törekvő Bika minőséget kikerülhetetlen változásokra kényszeríti. Izgalmas, néha kétségbe ejtő, ugyanakkor forradalmi változásokat, váratlan helyzeteket tartogató időszak elé nézünk! A Bika analógiához sorolt rendszerekben az Uránusz megmozgatja a „föld-et” lábunk alatt, felpezsdíti a megszokott rendet, rendszereket. Ide sorolhatjuk a pénzügyi, befektetéssel és biztosítással foglalkozó területeket, a bankszférát. Föld ügyeket, a mezőgazdaságot, állattenyésztést, az élelmiszeripart és magát Gaia-t, a Föld Anyát. Ideje átgondolnunk egyénileg és kollektíven is, mi vajon a mi tulajdonunk, mit birtoklunk valójában. S amit birtoklunk, legyenek azok saját képességeink, milyen magasabb értéket tudunk teremteni általa. Hallgasd meg az előadást!

Bővebben: Uránusz a Bika csillagjegyben

Neptunusz

A Neptunusz, mint messianisztikus planéta 2012. február 3-án átlépett a Halak csillagjegybe, s ennek a jelnek az energiáit erősíti fel uralmi helyzetében. Mintegy bevezeti és megmutatja számunkra a szükséges következő lépcsőfokot e krízises időben, mely 2025-ig lesz hatással az emberiségre. Feloldja a régi álmokat, elképzeléseket a jövőről. Új, saját egyéni belső megtapasztaláson keresztüli hit lehetőségét hordozza, s egyben elővezeti az egyházak megújulásának szükségességét. Akire ez pozitívan hat, abban a spiritualitás és misztika egészen személyessé válik, s ez inspirálja akár önfeláldozó segítségnyújtásra is. Akire negatívan, abban zűrzavar, kényszerképzetek, elmebetegségek, fóbiák, zavaros érzelmek, gyenge ítélőképesség alakulhat ki. A bódító és kábítószerek használata fokozottabban van jelen ilyen időszakokban. Az emberek félrevezetése, kollektív transzban tartása is megfigyelhető, olyan technikai vívmányok alkalmazása, melyek segítségével az egyének függésben és kiszolgáltatottságban tarthatók, manipulálhatók. A bizonytalanság és káosz mindig kedvez az önjelölt próféták, tanítók, szellemi „mesterek” megjelenésének, új szekták, „vallások” kialakulásának, a félelmet fokozó szellemi közlemények, világvége-hangulat elterjedésének. Fontos, hogy józan realitásunkhoz mindig ragaszkodjunk!

Bővebben: Neptunusz a Halak csillagjegyben

Plútó

A Plútó a Bak csillagjegyben (2008 – 2023-ig) tartózkodva a régi rendszerektől, struktúráktól és vezetőktől való megválást hozza. Gazdasági, politikai, pénzügyi változást követel, az anyagi irányultságú értékrend átminősítését, mely minden szellemi út előfeltétele! A gazdaság stagnál, pénzügyi és bankvilág (biztosítók, tőzsde stb.) korábbi hatalma, stabilitása megváltozik, az őket ért veszteség, kényszerű változások miatt. Fájdalmas veszteségeket tapasztalhatunk karrierünk, jövőképünk, vezetőink, s olyan fizikai értékeink (pl. épületek, ingatlanok, föld, befektetések stb.) körében, melyről korábban úgy gondolkodtunk, hogy hosszútávon biztonságot nyújtanak.

Bővebben: Plútó a Bak csillagjegyben

Fontosabb asztrológiai hatások, amire az asztrológus felhívja a figyelmet:

  • Március 20-án 22 óra 58 perckor a tavaszi nap-éjegyenlőség pontján keresztül a Nap belép a Kos csillagjegybe, hogy kezdetét vegye az új kozmikus évkör.
  • Március 26-án 20 órakor a Vénusz átlép a Halak jelébe.
  • Március 28-án 15 órakor a Merkúr befejezi hátráló mozgását a Halak jegyében.
  • Március 31-én 8 órakor a Mars tovább halad az Ikrek közegébe.
  • Április 10-én 19 órakor a Jupiter hátráló mozgásba kezd a Nyilas csillagjegyben.
  • Április 17-én 8 órakor a Merkúr is belép a Kos csillagjegy előterébe.
  • Április 20-án 10 óra 55 perckor a Nap tovább lép a Bika csillagjegy földies közegébe.

További asztrológiai előadásokat, videókat, írásokat itt találsz:

www.mindenamiasztrologia.hu

Oláhné Mednyánszki Krisztina
okleveles asztrológus
​pszichodráma vezető, család- és párterapeuta
Artemisz Önismereti Műhely és Asztrológia Iskola

Mail: info@mindenamiasztrologia.hu
Telefon: 0630/479-2392
Irodai telefon: 06-52/786-892
Skype: artemiszmuhely