Általában a pszichoasztrológiáról

Az asztrológia ősi szimbólumrendszere újra fellendülőben van. Lényegét tekintve nem azonos a bulvársajtóban megjelenő „útmutatókkal”! Az asztrológia pszichológiai ismeretekkel való integrálása fejlődés-centrikus tanácsadást tesz lehetővé...

 


 

A pszichológia, vagy lélektan a lelki jelenségek tudománya, mely a psziché felépítését, belső összefüggéseit, fejlődését, zavarait vizsgálja, s a felismert összefüggéseket alkalmazza a nevelésben, gyógyításban, társadalmi folyamatokban.

Az asztrológia, mint analógiákra épült ősi szimbólumrendszer, szintén leképezi az egyén belső felépítését, működését, mutatja annak zavarait, és fejlődési lehetőségeit. Más nyelvezetet használ a két tudomány, de valójában mindkettő az emberről, annak teljességéről, sokszínűségéről szól. 
Ha járatosak vagyunk mindkét területen, mi magunk is megtapasztalhatjuk azt, amit C. G. Jung publikált a Megjegyzés „Az aranyvirág titkához” című írásában:
 
„Az asztrológia a pszichológiából eredő megismerés, mégpedig minden fenntartás nélkül, hiszen az asztrológiában összpontosul a régi korok minden pszichológiai ismerete.”
Az írás a weboldal tulajdonát képezi! 
Másolása KIZÁRÓLAG csak a szerző engedélyével történhet!

Ahogy minden a világban, úgy az asztrológia is fejlődik

Az ősi és alapérvényű analógiákat a ma emberének már más módon kell közvetíteni, érthetővé és emberközelivé tenni, mint korábban.

Míg a régi korok embere kevésbé volt individualista, megelégedett a közösségének életére vonatkoztatott útmutatásokkal, ma sokkal inkább önmagunkra koncentrálunk. Alapvetően saját működésünk megértése foglakoztat bennünket, hogy ezen keresztül kapcsolatrendszerünk érthetőbbé, átláthatóbbá váljon, tisztább és határozottabb célkövetést valósíthassunk meg életünkben.

A pszichológiai tudással kiegészített, integrált asztrológia pontosan ebben tud segíteni. Az asztrológiának ez a személyiségközpontú formája, a hozzá fordulót partnerként kezeli, annak lelki működéseit igyekszik segítő módon feltárni. Tudása alapján felismerve azt, hogy ügyfelének mi az aktuálisan elfogadható „tükör”, pont eleget ad. Nem értékel, és nem minősít, csak segít tisztábban látni, s a továbblépéshez igyekszik alternatívákat adni. 

Az emberi élet célja alapvetően a fejlődés, a tanulás

Mindenki tanul, tudatosan, vagy tudattalanul, s időnként az élet „vizsgahelyzet” elé állítja. A személyes horoszkóp (radix) tükrözi az egyén személyiségéből fakadó problémáit, megmutatja azt, hogy ezeket hogyan képes korrigálni, „megtanulni”, s ehhez a „sorspedagógia” milyen élethelyzetekkel szembesíti!
Milyen lehetőségek és eszközök állnak az egyén rendelkezésére a megküzdéshez, ezt is kiolvashatjuk egy korrekten elkészített születési horoszkópból.
 
Napjainkban a saját bőrünkön érezzük, hogy gondolkodásváltásra van szükségünk! A józanész megőrzése mellett, fel kell élesztenünk intuitív, analógiás tudásunkat. Csak a kettőt együtt használva tudunk helyes, fejlődésünket szolgáló döntéseket hozni. Ma ehhez igazi segítséget kaphatunk a pszichológiai szemléletű asztrológiától. Mely nem más, mint egyfajta „használati útmutató” az életünkhöz, ami megmutatja, hogy mely dolgokat kell megtanulnunk, tökéletesítenünk, s ehhez milyen képességek, erőforrások állnak a rendelkezésünkre. Ugyanakkor nem használható jóslásra, önigazolásra és arra, hogy a nehézségeinket kikerüljük!

Gyakorló asztrológusként elhatárolódom attól a hiedelemtől, hogy az asztrológia valami misztikus ködbe burkolt jóslásféle volna. Napra készen, gyakorlatias tanácsokkal képes segíteni minden érdeklődőt.

Jómagam, pszichológiai szemléletű, integrált asztrológiát alkalmazva tapasztalom, hogy az emberek gyakorlatilag ugyanazokkal a kérdésekkel keresnek meg, mint amiről L. Müller beszél, mint pszichoterápiába lépési okokról - "Az analitikus pszichológia felfogása szerint a különféle neurotikus szimptóma, lelki zavar, pszichoszomatikus megbetegedés hátterében többnyire három alapvető okot találunk:
 
1. Az identitás hiánya vagy elvesztése
2. Az élet értelmének hiánya vagy elvesztése
3. A transzcendencia hiánya vagy elvesztése."

Emiatt a tanácsadásban egyszerre szükséges a racionális, és intuitív gondolkodás

Az analógiás látásmódot pszichológiai ismeretekkel kell kombinálni a valós és hatékony segítség nyújtáshoz. Mely természetesen csak személyes kontaktusban történhet.
 
Mint minden tanácsadó munkában, itt is elsődleges eszköz a saját személyiségünk.

Hatékonyságunkat alapjaiban határozza meg a személyiségállapotunk, azaz önismereti szintünk.

Erre épülnek rá egyéb természetes képességeink, s csak a legfelső réteghez tartozik a konkrét asztrológiai tudásunk. Képzeljük el ezt az egészet egy felfelé mutató háromszögként, melynek felső csúcsán keresztül nyilvánul meg a tanácsadás során a személyes hatékonyságunk!

Ezért különösen fontosnak tartjuk az önismereti munkát, melyet igyekszünk a képzésünk során is fejleszteni hallgatóinknál. Mielőtt másokkal foglalkozunk, fontos a saját működéseink feltárása, megértése, megfelelő eszközökkel történő átdolgozása.

Pszichológiai szemléletű integrált asztrológus tanácsadó képzésünkről itt tájékozódhatsz bővebben: Artemisz Asztrológia Iskola
 
A pszichológia is fejlődik a felmerülő újabb emberi igények mentén. Ken Wilber nevéhez kapcsolódó integrál pszichológia visszanyúlik az ősi szakrális tudásanyaghoz, és integrálja azt a mai tudományos pszichológiai rendszerhez. Mi magunk is ezt tesszük, integrált szemléletmódban tanítjuk az asztrológiát, mely ebben a hiteles formában egyre több embert szólít meg, ismertet meg önmagával, tágítja világlátását és fejleszti tolerancia képességét.
 
Megtisztelő feladat számunkra, hogy az új évezred hajnalán úttörői lehetünk ennek a „régi-új” látásmód elterjesztésének. Hogy segíthetjük beteljesíteni Fritz Riemann (1902-1979) német pszichoterapeuta asztrológus következő „jóslatát”, melyet az Útmutató asztrológia című könyvében írt le: „Az asztrológián alapuló tanácsadó beszélgetés valószínűleg a jövő pszichoterápiájának részét képezi majd.”
 
Oláhné Mednyánszki Krisztina
okleveles asztrológus
pszichodráma vezető, családterapeuta


Artemisz Asztrológia Iskola
Tel: 30/479-2392
Irodai telefon: 06-52/786-892 
Mail: info@mindenamiasztrologia.hu
Skype: artemiszmuhely